Pécselyen az ágyban olvastam, Doki még nem feküdt le, a gyerekek elvileg már régóta aludtak. Egyszer csak megjelent az ágyamnál Zelma, kérve, hogy velem aludhasson. Persze beleegyeztem és összebújtunk.
- Nagyon szeretlek - mondtam neki.
Ő felnézett rám, hatalmasra nyitotta a szemét, ajkait apró mosolyra húzta, nem szólt. Egy darabig kitartóan nézett a gyönyörű szemeivel, pilláit alig észrevehetően megrebegtetve. Végül megszólalt.
- Mama, már többféle módon tudok cukin nézni.
Meglepődve, kérdőn néztem vissza rá, majd elnevettem magam:
- Több cuki nézésed is van már?
- Igen - felelte büszkélkedve, és azonnal be is mutatta valamennyit.
Felismertem a Mama-nézd-cica-vagyok nézést, amihez kezeit kicsit fel is kunkorította, illetve a Mama-légyszi-légyszi-engedd-meg nézést, amely az előzőnek egy felturbózott változata, fejét kissé oldalra billentve. Valóban szélesedett a repertoár.
- Nagy csibész vagy - mondtam neki, de azért elismerésemként jól megpuszilgattam.
